Elindult Senki a vad éjszakába,
szerette volna, ha még egyszer látja,
Lábnyomát maga mögött, de az árnyak
nyomába léptek mögötte jártak.
Súgtak halkan Senki fülébe,
a Szegény Senki nem vette észre:
Maradni kéne. Maradni kéne!
Elindult Senki az útra tekintett.
Senki se szólt neki, senki se intett:
hogy ne menjen Senki ezen az úton.
Azt mondta Senki ˝tudom a dolgom˝
Nem volt előtte útjelző tábla,
hogy erre az Isten, arra a Pokol;
Senki szokása, hogy Senkit nem okol.
Arra volt éppen a kifutó pálya
a senkinek, aki épp repülni vágyna.
Senkit a végén a szakadék várta.
Senkinek nem hitt, de hitt magába’.
Ő lesz, akinek kinő a szárnya!
Szegény Senkinek ez volt az álma.
Rohan hát Senki, rohan az éjbe.
Nyomtalanul, de koppan a lépte.
Kopogja halkan: maradni kéne!
De nincs megállás koppan a lépte,
zörren a szíve, reccsen a léte,
roppan a lelke, fröccsen a vére.
Sebesen siklik Senki a mélybe
Remegve várja: mikor lesz vége?!
Vacognak vele a kacagó árnyak,
torz emlékei néhány barátnak,
kik ordítottak Senki fülébe:
Maradni kéne! Maradni kéne!
Követték senkit majdnem a mélybe,
de Szegény Senki nem vette észre.
a senkinek, aki épp repülni vágyna.
Senkit a végén a szakadék várta.
Senkinek nem hitt, de hitt magába’.
Ő lesz, akinek kinő a szárnya!
Szegény Senkinek ez volt az álma.
Rohan hát Senki, rohan az éjbe.
Nyomtalanul, de koppan a lépte.
Kopogja halkan: maradni kéne!
De nincs megállás koppan a lépte,
zörren a szíve, reccsen a léte,
roppan a lelke, fröccsen a vére.
Sebesen siklik Senki a mélybe
Remegve várja: mikor lesz vége?!
Vacognak vele a kacagó árnyak,
torz emlékei néhány barátnak,
kik ordítottak Senki fülébe:
Maradni kéne! Maradni kéne!
Követték senkit majdnem a mélybe,
de Szegény Senki nem vette észre.
