Baktatok az úton, kegyetlen gitárral,
pendülve egy húron, elhangolt világgal.
Szitkozva rettegőn, félelmet, görcsöket;
Dalomat keserű vénember veszi meg.
Fizet majd fekete, ragadós kátránnyal,
burkolva gondosan, meghímzett normával.
Csomagját meggyújtom, füstjétől bódulok,
estére azért egy keveset meghagyok.
Rothadó gyümölcsből fakasztok életet,
kémcsőbe párolom mérgezett véremet.
Karomban a gyermek torkán lecsorgatom,
hogyha majd elmegyek, reszkesse ő dalom.
____
Baktatok az úton, egyetlen gitárral.
Pengetve a húrom, szemben a világgal!
Szeretve, őszintén, eszméket, hősöket
Dalomat lázadó ifjúság veszi meg.
Fizetnek majd fehér, színtiszta lármával,
egyenes szavakkal, egy nemzet álmával!
Hangjukat a széllel messzire elhozom,
elveszni a szépet nem hagyom, nem hagyom!
Színarany gyümölcsből fakasztok életet,
könyvekbe karcolok tudást és éveket.
Karomban a gyermek fülébe suttogom,
hogyha majd elmegyek, zenélje ő dalom.
